Szia, a nevem Betti. 25 éves vagyok, és 4 éve alkoholista. A függőségem minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is.. A blogot három okból írom: 1, Nekem tényleg segít az írás. 2, A visszajelzések alapján nektek is 3, Borzalmas tévképzetek, sztereotípiák, hülyeségek vannak az emberek fejében az alkoholizmusról. Ha ezeknek legalább egy részét eloszlathatom ezzel a bloggal, már megérte billentyűt ragadnom.

[Szenderge vendégposztja]

Sziasztok! Szenderge vagyok, alkoholista. 8napja nem ittam, ez nálam az utóbbi 2évben nem fordult elő, s korábban is ritkán. Ez az én történetem, elolvasva talán ki lehet kerülni pár csapdát, amibe én páros lábbal léptem.

Ősi hagyományai vannak családomban az alkoholizálásnak, s bár én jóval később kezdtem a rendszeres ivást, mint az általam ismert legtöbb piás, igen hamar bepótoltam az elmaradást, sőt, akit tudtam leköröztem.

A fiatalkorban szokásos módon, baráti társasággal elkövetett 50Megatonnás bulizások voltak az első csábítók az úton, heti 1-2, később 3-4este is alaposan végigszántottam a kedvelt kocsmákat, ekkor még határozottan fontosabb volt a társaság, a hangulat, a csajozás, mint az ital.

Idővel a barátok egy része elmaradt, a kemény mag már más szellemben tolta tovább a szekeret, gyakran lett cél a berúgás.

Ez ment hosszú évekig, néha intenzívebben, néha mértékletesebben, de alap szinten mindig ott volt az ivás. Ha gyerek született, ha meghalt valaki, esküvő, kinevezés, szakítás, nyert a válogatott, kikapott a válogatott (a foci soha nem érdekelt, inkább tenisz, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, ezekből több is van egy évben!)… bármire lehet inni! És én ittam is.

Nagyjából itt valahol volt egy meg nem örökített pillanat, amikor nem összeültem valakivel iszogatni, hanem vettem egy bort, vagy pár sört, hazavittem, és egyedül megittam. Ez számomra azt hiszem vízválasztó volt bizonyos értelemben.

És kellemes! Egy nehezebb nap után, ha lecseszett a főnököm, ha nem adták meg az elsőbbséget és majdnem átment rajtam egy kamion, összevesztem a partneremmel, marha könnyű volt, bontottam egy italt, és minden helyére került. Nem volt feszültség, bánat, csak ellazult nyugalom.

Ez ment hosszú évekig, majd megvolt az első kritika akkori partnerem részéről: Sokat iszom! Mivan!?

Minden hétvégén együtt mentünk buliba, ő is koccintott, mi a fenéről beszél??? Innentől, s ezt kizárólag csak utólag visszatekintve látom, elindult egy nagyon kontraproduktív, lélekemésztő, fájdalmas játszma. A tipikus alkoholista lavírozás. Lavírozás mindennel-mindenkivel-mindenáron egyetlen cél érdekében: HAGYJATOK MÁR NYUGODTAN INNI BASSZÁTOKMEG!

Ez nagyon nem ment, főleg nem hosszú évekig. Ígyhát próbáltam leállni, kísérletek és kudarcok egész serege sorakozik mögöttem, néha azt suttogva fülembe: „Ugyan, hagyd a fenébe! Mit törődsz te ezzel!? Neked nem való az absztinencia, amúgy is megérdemled, igyál meg nyugodtan pár pohárral, majd holnap!”

Mindig majd, mindig holnap…

Pár hete beláttam, az önálló kísérletek nem lesznek soha többek, mint nehéz, harcokkal terhes, komoly erőfeszítést igénylő, s a végén kudarcba fulladó küzdelmek. Elkezdtem keresgélni a témában. Beírtam keresőbe a gyűlölt szót: Alkoholista. Elolvastam mindent, ami szembe jött. Sok-sok történetet, felemelőt és letaglózót, erőt adót és legyintésre késztetőt. Majd odaültem a képzeletbeli tükör elé. Merre is tovább? A döntés már sokkal könnyebb volt, mint önmagamba őszintén belenézni. Ez viszont annyira személyes, intim, hogy nem írnám le. Pedig ez a kulcs. De ezt neked is, aki még esetleg bizonytalan vagy, magadnak kell megtenned, itt nincs jó válasz, nincs kinek megfelelni, csak te létezel ebben, magad előtt kell megállnod!

Szóval eldöntöttem, belevágok! Több lehetőséget végigvettem, sok időt, energiát fektettem bele, mi lenne a legjobb, leghatékonyabb módszer a leállásra, ami összeegyeztethető az életvitelemmel?

Találtam egy intézményt, ahol több vonalon foglalkoznak alkoholistákkal. Van bentlakásos intézményük, önsegítő klubjuk, és ambuláns ellátás is. Ők a Félút Centrum. Alapítványként működnek, az ambuláns ellátásuk ingyenes, és nagyon rugalmasan álltak ahhoz, hogy szeretném családi kötelezettségeim, és állásom mellett végezni a közös munkát.

Írtam egy rövid, de őszinte emailt nekik, ez már erősen verte az ingerküszöböm, leírjam egy ismeretlennek (bárkinek!), hogy alkoholproblémáim vannak. És… egy nagyon kedves, de határozott választ kaptam: egyeztessek időpontot, és menjek el!

Ez szerdán történt, következő kedd délelőtt ott álltam a kapu előtt, tele várakozással, bizonytalansággal, félelemmel. Ha másért nem, a teájuk miatt mindenképp menjetek el! 🙂 Igazi gyerekkori emlékeket ébresztett a menzás ízvilágú tea, amiből kannaszám van az asztalon! Odajött hozzám egy ott dolgozó hölgy (nem tudom ki ő nekem, mentor? segítő? őrangyal?) , akivel telefonon egyeztettem a találkozót, és átkísért egy különálló épület irodájába, ahol négyszemközt tudtunk beszélni (teát persze vittem egy nagy pohárral 😉 ). Nem beszélgettem még soha hasonló terápiás céllal senkivel, de valószínűleg az ő szakértelmének is köszönhetően, sokkal gördülékenyebben ment, mint vártam. A beszélgetés részletei kettőnkre tartoznak. Egyet megfogadtam már előre, őszinte leszek minden áron, ha időt, energiát szánok és kapok(!) erre, nem szabad kamuzni, mi értelme lenne? Itt nem jófiúnak kell látszanom, azért vagyunk itt, hogy leálljak az alkoholról! Nagyon gyorsan elrepült az idő, és nagyon pozitív hangulatban indultam haza. Kaptam olvasnivalót, meg házi feladatot is, amire először furcsán tekintettem, most, a harmadik találkozónk előtt kezdenek kibontakozni olyan válaszok a kérdésekre, amin én is elcsodálkozom utólag visszaolvasva, s kezd értelmet nyerni a koncepció.

A nemivás első napjai nagyon vacakok, de ezzel nem hiszem nagy újdonságot mondtam. A 3.-4.éjszaka volt a legrosszabb, csuromvizes pólóban ébredtem hajnal fél 3-körül, visszaaludni nem tudtam, a kanapén sajnáltam magam reggelig a számítógépet bámulva. 4napot húztam ki. A hétvégén pedig ittam. Nem akarom ezt túlragozni, sem elmismásolni. Nagyon felbosszantottak, de igazából én adtam felmentést magamnak. Jól berúgtam kétszer, és utána ott álltam, mint egy hülye, ez most mire volt jó!? Mert valahol, az ivás mögött, ott feszült bennem, hogy ez már nem az én utam. És bármennyire furcsa, erősebben álltam fel belőle, mint ahogy beleestem.

A második Félúton találkozón már sokkal direktebben került szóba az alkoholizmusom, a hölgy nagyon keveset beszélt, de néha olyan rávezetései voltak, amitől elkerekedett a szemem, pedig nem tartom magam egy érzelmi-lelki analfabétának! Nagyon-nagy Hűha! élmények voltak ezek, pedig összesen látott 2,5órát ez a Nő életemben. Komoly. Az idő még gyorsabban elröppent, én újabb feladatokkal, és még erősebb elhatározással haza. Rengeteget olvasok azóta, alkoholisták vallomásait, erről szóló könyveket, a Ti kommentjeiteket, Betti posztjait, elkezdtem levelezni is a témában, és megnéztem a Piások c. filmet is (felirattal Youtube-on megvan, ajánlom), szóval nagyon tudatosan dörgölöm a saját orrom a problémába, mint a kiskutyának szokás, aki először beszarik.

A mostani szombaton nagyon durva délutánom volt, iszonyatosan rámtört a vágy, nem is pusztán az alkoholra, hanem hogy én, a nagy egómmal hadd csináljak már azt, ami jólesik! Erősen húzott le az is, hogy családi vendégség volt, ami korábban mindig (mindig!) italozással telt. Most megittam vagy 2,5liter teát, 1,2liter Canada Dry-t, némi gyümölcslevet, meg még egy kis teát… a Hoover-gát elmehet a picsába hozzám képest! De lehiggadtam, nem ittam alkoholt, és este, hosszú idő után először kimentem futni. Semmi idő vagy távkényszer, kényelmeset kocogtam, és nagyon jót tett, főleg a fejemben. Ezt rendszeresíteni kell… na mégegyszer! Ezt rendszeresíteni fogom!

Biztosan lesznek még csábítások, talán erősebbek is. Nem tudom, hogyan fogom kezelni, de egyet biztosan állíthatok. Felkészültebben várom, mint valaha, és kurva ügyesnek kell lennie ha túl akar járni az eszemen!

Most itt ülök, Vasárnap kora délután, és nem az italbolt felé kacsingatok, hanem iszom még egy pohár teát, aztán be a kocsiba és irány a Balaton, nagyon rég láttam ősszel, sétálunk egyet, meg ha lesz szél eregetünk sárkányt is! Elmondhatatlan, mennyivel jobb ilyesmin törni a fejem, mint hogy elég lesz-e ájulásig a bor, vagy a cigi!

Estére meg be van táblázva egy AA gyűlés, és ki tudja, mit hoz még a jövő? 🙂

 

Update: Voltam AA gyűlésen, hatalmas élmény. Nem írok róla, mert úgysem tudnám visszaadni.

Ha azt mondom, minden felnőtt embernek kötelezővé tenném a rendszeres hasonló gyűlést?

Menj el, ha még nem voltál. Tényleg. Menj el!

A KOMMENTELÉSHEZ NEM KELL E-MAIL CIMET, ÉS NEVET MEGADNI. ELÉG HA BEPÖTYÖGÖD A KOMMENTET, ÉS ELKÜLDÖD!! A KÖNNYEBB KOMMUNIKÁCIÓ ÉRDEKÉBEN AZÉRT EGY NICKNEVET, BECENEVET, KERESZTNEVET MEGADHATSZ, HA SZERETNÉL 🙂

Megosztás: