Egy olvasóm levelét szeretném veletek közölni, akinek a története egyrészt sok mindent meg fog indítani bennetek, másrészt 1-2 támogató szót ő is nagyon fel tudna használni. 

  1. levél 

“Szia, Régóta figyelem a blogot kurva jó amit csinálsz egy igazi kis angyal vagy, mivel nem nagyon volt aktuális alkoholistás levél(vagy csak nem láttam, illetve volt az üveg vodkás srác tagadásban) ezért gondoltam gyártok neked egy kis contentet 🙂

Egy 22 éves valami vagyok, erről majd később. Körülbelül 16-7-8 éves korom óta iszok általában csak sört, mert szeretem, finom és azt úgymond tudom kontrollálni(lásd még egy sör az szinte mindig belefér, mindig hazajutottam nem ájultam el és karrierem során háromszor hánytam csak, azt is akkor amikor kevertem).
No de, azt, hogy miért iszok nem pontosan tudnám megmondani, nagyon erős “érvek” szólnak mellette. Már lassan 10 éve konstans szorongok, ez odáig fajult, hogy az elmúlt egy évben nem tudtam 3 sör nélkül kimenni az utcára de olyan is akadt, hogy akkor sem. AZ, hogy mi lehet ez a szorongás azt nem tudom, nem az emberektől félek, nem agorafóbiám van csak minden ilyen “fura” és félelmetes meg tompa(igen holnap megyek pszichiáterhez). Továbbá az érzelmeimmel is nagyon bajba vagyok, egyszerűen nem tanultam meg egy normális szeretetnyelvet és nehezemre esik érzéseket kiadni a másik felé, egész életemben rejtegettem az érzéseimet mert 1. van okom rá 2. mert egyszerűen tényleg valahogy nem tanultam meg kiadni őket és szégyenlem valamiért hogy vannak. Eljutottam arra pontra, hogy az egészre ráment a kapcsolatom és a barátságaim is, nem tudom megvan-e az a maró érzés ott legbelül ami tényleg olyan mint a sav ott bent a pici lelkedben, ezt érzem már több mint egy hete és ezen a ponton, hogy nincs már senkim egyszerűen elviselhetetlen. Komolyan többször gondoltam arra, hogy lehet kéne egy jót fürödni a kenyérpirítóval mert mivel már nincs senkim (jó családom van, csak hogy mondjam nem olyan a viszony, hogy ők partnerek legyenek ebben, nem azért mert rossz szülők vagy utálnak hanem mert valamiért sosem volt egy ilyen bensőségesebb viszony) ezért nem tudok ezzel szembenézni egyedül és rettenetesen fáj.
A kínlódásom nagy motorja meg az, hogy (dobpergést) egy fiú vagyok aki lány szeretne lenni és srácokat szereti. Nem tudom mi az álláspontod ezen, de ez valami kurvára nem jópofa élethelyzet főleg itthon és az egész életemet abban kell élnem, hogy nem lehetek önmagam senkivel (a páromnak sem volt teljesen oké a lányos rész de azért mellettem állt) és akiknél lett volna lehetőségem kibontakozni azokat is elvesztettem a hülyeségem miatt(ők elég erősen az exemhez köthetőek illetve vannak technikai problémák, lásd ök pestiek én nem).
Sajnos nem tudom hogyan fogok tudni ebből kimászni, egy akkora ördögi kőrfogásban vagyok, hogy lehetne illusztráció egy szótárban. Ha nem sörözök elviselhetetlenek a szorongásaim ha bebaszok és elmúlnak és talán még jól is érzem magam átmenetileg akkor is cserébe másnap olyan picsa szarul leszek, hogy megint kelleni fog a sör aztán ez megy kőrbe évek óta.  Nem tudom hogyan fogok szembenézni ezzel, főleg, hogy teljesen egyedül vagyok már és a fent említett orientáció megértő barátokkal és társakkal sem egy egyszerű dolog. Az első lépést megtettem, hogy kértem időpontot dokihoz(mondjuk ez még akkor történt amikor voltak mellettem, gondolom meg van az a kép, amikor valaki egy barom elmegy a szakadékig és abban a pillanatban fordulna vissza, hogy esne bele, no én ezt játszottam és nem jött be) de az meg csak egy kicsi lépés, nagyon sok munka lesz itt és komolyan nem tudom hogyan fogom ezt bírni.”
2. levél
“Na háj, ismét én vagyok az, az a csodálatos “Fiúlány” és gondoltam dobok egy kis update-et.

Elmentem dokihoz, kaptam Frotint és antidepresszánst. Egy ideig kezdett rendbe jönni a a dolog, elkezdtem edzeni minden szép volt(legalábbis valamennyire) összeszedtem magam egy kicsit és letettem a piát. A Frontin meg egyéb Benzodiazepinek amúgy is jók arra, hogy az elvonási tüneteket kilőjék szóval ezzel sem volt probléma.
Reklám helye:.erősen ajánlom mindenkinek a PSZICHIÁTERT amit azért írtam nagybetűkkel mert a pszichológus szerintem ilyen jellegű gondokhoz kevés főleg mert nem tud gyógyszert írni ami tényleg sokat tud dobni és tudsz funkcionálni tőle ameddig össze nem szeded a kis dolgaidat, és alapból van egy kurva nagy előítélet az ilyen szakemberekkel és gyógyszerekkel kapcsolatban miszerint ők bolondokkal foglalkoznak(bár esetemben ez kissé igaz) meg “minek az ha ott ülök oszt pofázok és ö meg okoskodik.
Lehet csak én lógok ilyen meredek emberekkel de az ismerőseim között konkrétan egy embert nem tudok akinek nem kellene elmennie egy szakemberhez. Jó, ők nem ilyen súlyosak mint én de most trágár leszek, nagyon sokan fetrengenek a lelki szarukban és görgetik maguk előtt amikor simán megoldanák egy szakemberrel fél év alatt. Bár valamilyen szinten szerintem MINDENKINEK kell egy kis konzultálás ilyen szakemberekkel. Lehangol, hogy az emberek mennyire nem foglalkoznak a lelkükkel, mert ha a gyomrod fáj 3 hete akkor elmész vele orvoshoz(legalábbis legtöbben, tudom errefelé úgy amblokk az orvoshoz járkálás nem “divat” de na) viszont ha a lelked fáj 5 éve akkor szarsz bele. És én megmondom őszintén, hogy ilyenkor az a véleményem az adott emberkéről, hogy gyenge, és nem mert szembenézni a bajaival. Ja és a bogyók nem azért vannak, hogy az megoldja a bajaid az azért van, hogy tudj funkcionálni amíg meg nem találod a kis lelked illetve kilövik azt a sötét ködöt amiben a depressziós emberek tudnak lenni.
Node visszatérve az ivásra:
Annyit csaltam, hogy alkoholmentes sört ittam a feeling kedvéért meg hát elkezdtem füvezni mint az állat mert kell valami amivel kicsit le tudom dobni az agyam mert olyan kurvára szürke életem van, hogy az valami hihetetlen és én úgy gondolom, hogy a fű egy sokkal de sokkal “barátságosabb” és kezelhetőbb drog mint a pia. Ez van, sajnos nincsenek olyan emberi kapcsolataim meg igazából semmi az életemben ami feltöltene és kiszínezné a napjaimat. Ez így működött, aztán jöttek a bulik. Egy nagyon szociális alkat vagyok, imádom az embereket és köztük lenni és koncertekre járni szórakozni meg stb. Ezt sajnos nem igen lehet józanul, mármint de, csak negyed annyira nem élvezetes, mármint biztos van aki szerek nélkül is kurva jókat tud bulizni de ahhoz nagyon rendben kell lenni lelkileg. A gyógyszereimre NAGYON nem kellene inni. Én elkezdtem játszadozni vele, hogy jaj 1-2 sör, hm nincs akkora nagy baj működhet ez. Elmentem bulizni volt 6-8 sör is az már húzósabb volt de abból sem volt baj. Az volt a szabály, hogy egyedül soha nem iszom, és mivel én első körben a szorongásaimra ittam ezért gondoltam , hogy buliba belefér. Volt pár jó buli, akkor sikerült rendesen elázni, baj nem volt. Egy ideig működött ez aztán megint kezdtek visszakúszni a sörök a hétköznapba is és effektíve nagyobb junkie lettem mint anno voltam, szóval nyugató + pia + fű kombináció az már azért munka.
Ennek a tetőfoka a tegnapi nap volt, amikor elmentem meleg buliba, sikerült eléggé szépen lealjasodni és összeszedni egy csajt(ez valami csodálatos irónia). Jó volt, aztán jött a probléma. Annyira be voltam ittasodva, hogy a vonaton hazafele a jegyszedő nem tudott felkelteni és kihívta rám a mentősöket. Igazából én azt is bele tudnám venni a pakliba, hogy látta, hogy buzis hülye gyerek bealudt,, retek színes pólóban, pride-os karszalaggal a kurva anyját szopassuk meg ergo meg sem próbálta különösebben, de nem mellesleg az utcán is csak ketten kötöttek belém, a kinézetem miatt pedig annyira hudenagyon nem kirívó. No, a mentős összekukázott és akkor bevitt a “detox gondolkozóba”. Na az valami olyan élmény volt amit senkinek nem kívánok. Össze voltam zárva mindenféle nagyon lepukkant arccal egy kis szobában kb 6 órán át. És nem ez volt a legjobb rész, a legjobb rész az volt, hogy eleinte ököllel vertem az ajtót, hogy engedjenek ki mert én ezt nem bírom és rosszul vagyok(mármint lelkileg rosszul) aztán abbahagytam. Nem azért hagytam abba mert tudtam, hogy úgysem engednek ki hanem azért mert ráeszméltem, hogy az életem szimbóluma ez a szoba. Tök mindegy hogy kijutok-e vagy sem, ez vár kint is és akkor leültem az ajtó elé a földre és elkezdtem összegubózva bőgni . Nincs senkim, nincs egy barátom se, mindenkinek csak teher vagyok, mindenki csak megtűr legfeljebb. A szüleim meg a családom is, ha tudnák mi vagyok legjobb eshetőséggel is azt gondolnák, hogy folytam volna le apám combján. Minden ember kapcsolatomat elbaszom, gyakorlatilag csak a levegőt szívom el mások elöl. Arra vagyok jó, hogy a dealereknek/sörgyáraknak profitot termeljek. Ez az amit senkinek nem kívánok, amikor ilyen szinten benne vagy a kút mélyén és ráeszmélsz, hogy egy utolsó junkie szar vagy és mindegy mit teszel az maradsz. Pedig én tudom, hogy egy kurva nagyszívű gyerek vagyok, semmi mást nem akarok ebben a retek életben csak másokat boldognak látni és talán velük együtt boldognak lenni, de nem működik mindig csak fájdalmat okozok mindenkinek meg csalódást. Próbáltam erős lenni és fejleszteni meg összeszedni magam de nem megy, Nem tudom meddig tudom elviselni ezt a kínzó magányt, meg saját magam, amikor kaptam magam mellé egy angyalt aki felkarolt volna azt is elbasztam. Azt érzem, hogy bárcsak születtem volna halva, nekem is jobb lenne meg mindenki másnak.
Elegem van abból, hogy én mindig mindenkinek segíteni akarok de nekem vagy soha nem segít senki és igazából fel is köthetném magam a faszt sem érdekelné illetve aki próbált annak is csak fájdalmat okoztam. Szarok a pénzre, szarok az elismerésre, szarok a presztízsre, szarok a fasza kocsikra, szarok a nagy házakra. Semmit nem akartam csak azt, hogy pár embernek mosolyt tudjak csalni az arcára és esetleg én is részesülhessek ebben én, hogy legyenek barátaim akik elfogadnak és ne azt érezzem mindig, hogy valami elbaszott földönkivüli vagyok csak azért mert nekem azt dobta a gép, hogy alapból egy selejt vagy és valszeg még a nemem sem stimmel. Öngyilkos valszeg nem leszek mert ahhoz is gyáva vagyok, majd megvárom hogy én is lecsússzak a lejtőn és oda jussak mint az átlag magyar aki mindenen csak háborog és fetreng a saját szarában.”
Megosztás: