Szia, a nevem Betti. 25 éves vagyok, és 4 éve alkoholista. A függőségem minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is.. A blogot három okból írom: 1, Nekem tényleg segít az írás. 2, A visszajelzések alapján nektek is 3, Borzalmas tévképzetek, sztereotípiák, hülyeségek vannak az emberek fejében az alkoholizmusról. Ha ezeknek legalább egy részét eloszlathatom ezzel a bloggal, már megérte billentyűt ragadnom.

Na, hát ez is megtörtént.

Ittam.

2 teljes napig.

Ahogy már többször olvashattátok a kis bemutatkozó sorokban, ez a blog nem csak arról szól, hogy milyen sikereket élek meg a józanságomban, vagy hogyan lettem józan. Már az első nap megígértem, hogy le fogom írni a kudarcokat is, és bár talán soha nem volt még ilyen nehéz megírni egy bejegyzést, tartom magam ehhez.

Most így utólag végiggondolva a dolgokat azt hiszem lengett ez a levegőben bennem egy ideje, csak nem akartam magam felé sem elismerni, hogy kezdek szétesni, hiszen annyi munkám van benne, hogy ne essek szét. Merthogy nem eshetek szét – gondoltam.

Az egész azt hiszem nyár elején kezdődött, amikor a családi gondjaimat kezdtem kicsit soknak érezni.

Nem részletezném, mert elég személyes dolgok ezek (írtam róla már, de a további történéseket nem teregetném ki itt), de ja, ez erősen túlnőtt azon, amit jó humorral el tudtam viselni.

Azt hiszem azért is vállaltam ezt a nyarat ennyi munkával és utazással, hogy ne legyen időm gondolkodni.

Azt hiszem ez az egész blog is túlnőtt rajtam egy kicsit, sosem terveztem, hogy ennyien leszünk, és majd tőlem kérnek emberek bármiről tanácsot, vagy mesélnek el nekem olyan dolgokat, amiket a saját anyjuk sem tud.

Azt hiheted talán, hogy ez tök jó pozíció, és sokszor az, de sokszor meg túl sok. Egy percét sem bánom egyébként, őszintén úgy gondolom, hogy minden ideírt komment, és minden nekem írt levél a maga nemében egy csoda, de néha azért megterhelő.

Azt hiszem ez is közrejátszott abban, hogy a nyár második fele óta ilyen csöndes az élet a blogon, túl azon, hogy valóban nagyon elfoglalt voltam, jól esett egy kicsit megszabadulni ettől.

Rohadt önzőnek érzem ezt így leírva, de hát nem vagyok gép. És nem fogok hazudni sem.

Szóval, remélem értitek.

Látszott a felelősségem abban is, hogy nyáron bizony jópáran megtaláltok, hogy ugyan miért nincsen már új bejegyzés, nem lehet egy ilyen blogot magára hagyni.

Nem is szabadott volna, de mint mondtam, nem vagyok gép.

 

Szóval szép lassan átcsordogáltunk a nyáron, én pedig egyre közelebb csordogáltam a 3 nappal ezelőtti eseményekhez.

Az ominózus nap röviden és tömören  szar volt. Bal lábbam keltem fel, össze is vesztem valakivel, munkában is elszúrtam valamit, de szóval semmi olyan nagy extra dolog nem történt, ami indokolná, hogy igyak. Mégis, mikor hazafelé mentem annyira nem volt energiám semmihez, hogy csak el akartam tompítani az agyam kicsit.

Igazából egy nagy semmi volt ez a nap ahhoz képest, amik egész nyáron történtek, azt hiszem ez csak ilyen utolsó csepp a pohárban nap volt.

Egyszerűen csak arra vágytam, hogy kikapcsolhassam az agyam pár órára.

Történt velem az utóbbi pár hétben egy párkapcsolati jellegű… mondanám, hogy probléma, de talán inkább felismerés. Nem részletezem, mert nem a párkapcsolati baromságaimról szól a blog, de annyit azért hozzátennék, hogy szép lassan felismertem magamban a választ arra a kérdésre, hogy miért nem tudok normális kapcsolatokat kialakítani. Ez egyébként jó dolog (tényleg az), csak sokkoló így szép lassan szétboncolni, megismerni magad. Sokszor írtam, írtuk, hogy a józanság mekkora egy önismereti hullámvasút, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi mindent fojtok el.

Innen a többit sejtitek, meglátogattam egy régi “barátomat”, a kisbolt piarészlegét.

Volt bennem egy olyan érzés, hogy jó, néha kicsit én is kiengedhetek, nem kell senkinek megtudnia.

“Csak egy üveg bor, hogy kicsit megnyugodjak”, mondtam, és hazamentem egy üveg jóféle Olaszrizóval.

Még röhögtem is magamon a boltban, úgy tippelem 600x néztem körbe, hogy biztos nem lát-e valami ismerős J

Szóval hazamentem a borral, és régóta az egyik legjobb estémet töltöttem el. Őszintén. De ez ne tévesszen meg.

Olyan volt, mint régen, sorozatoztam, iszogattam, közben chateltem valakivel, jókat röhögtem, tényleg úgy éreztem, hogy ez tök oké. Egy bizonyos pontig..

Egy bizonyos pontig, mert nagyjából az utolsó előtti pohárnál elkezdtem rohadt feszült lenni, látva, hogy “már csak ennyi van”.

Igazából mérges vagyok magamra, amiért elhittem, hogy csak egy üveg bort fogok inni, hogy megnyugodjak, aztán minden megy tovább, ahogy eddig ….

Hiszen, ha valakinek, nekem jobban kéne tudnom ennél. Ha valakinek, nekem megfontoltabbnak kéne lennem ennél. Hiszen ha valaki nagyon jól tudja, hogy nekünk nincs olyan, hogy csak egy üveg bor, az én vagyok.

Láthatóan az égvilágon semmit nem tanultam egy évnyi blogolásból, a történeteitekből, a sajátomból, semmit. Kellett volna, illett volna, de ezek szerint nem sikerült.

De ahogy sejthetitek, az utolsó pohár előtt felálltam, cipőt, pulcsit húztam, és elindultam az éjjelnappaliba.

Hiszen egy üveg bor hogy is lehetne elég?

Kellett még egy.

Meg 3 sör, ha már épp arra jártam.

Ja meg egy doboz cigi. Ezer éve nem cigizek, de nekem akkor és ott kellett egy rohadt cigi. Nem is értem hogy jött ez nekem. Na mindegy.

Mire visszaértem kezdett úrrá lenni rajtam a lelkiismeretfurdalás, így hát gyorsan leöblítettem az utolsó pohár borral, ami még az előző üvegből maradt.

Nyitottam a következő üveg bort, azt is megittam félig. Többet csak azért nem ittam, mert “kéne inni abból a sörből is, ha már lúd legyen kövér. “

Szóval megittam másfél sört is.

Aztán az ágyban ébredtem 04:37-kor.

Fogalmam sincs, mikor aludtam el, hogyan kerültem az íróasztalomtól az ágyba. A számítógépet is kikapcsoltam, dunsztom sincs, mikor, és hogy.

És természetesen farmerban voltam, pont, mint annak idején.

Pont, mint régen.

Rettenetes nagy kupac szarnak éreztem magam, meg, hogy őszinte legyek másnapos is voltam, úgyhogy “még azt a 2,5 sört megiszom”.

Ó, meg is ittam.

Meg még utána négyet.

Estig csak feküdtem az ágyban, és filmeztem.

Este úgy gondoltam, ennek a napnak már úgyis mindegy, irány a bolt.

És vettem még egy üveg bort.

Ahogy egyre rosszabbul éreztem magam, hogy már megint ezt csinálom, egyre inkább úgy voltam vele, hogy inkább igyunk, addig se érzem magam szarul.

Iszok, hogy ne érezzem magam szarul, amiért iszok. Érted?

Remélem nem!

Szóval ez így ment, aztán ma ebéd után úgy döntöttem, hogy leülök, és számot vetek a történtekkel.

Abban először biztos voltam, hogy a blogot bezárom. Hiszen hogyan is lehetne ezek után közöm bármihez, ami elvileg más alkoholistákon hivatott segíteni?

Az az érdekes, hogy mindig hangoztatom, hogy a leszokás visszaesésekkel van kikövezve, és nincs ezen semmi szégyellnivaló, de természetesen nehéz most így éreznem saját magammal kapcsolatban is.

Kicsit úgy éreztem, hogy rám ezek a megengedések nem vonatkoznak, hiszen én írom a blogot, nektek szabad néha visszaesni, de nekem nem.

Hiszen, hogy is nézne az ki.

Hát így.

Igy néz ki.

 

Szóval kellett kicsit gondolkodnom, hogy mi legyen, hogyan legyen tovább.

Végül arra jutottam, hogy folytatom a blogot.

Azért, mert úgy gondolom, hogy ez már nem rólam szól.

Igyekszem kevesebbet írni magamról, és inkább általánosságban az alkoholizmusról már egy ideje (vagy rólatok az interjúkon, storykon keresztül), hiszen ez lenne az egésznek a célja.

Hogy kapjunk egy szikrát, egy ötletet, egy érzést, egy lökést, egy bármit, ami akár csak egy kicsit is közelebb visz a józansághoz. Azt gondolom ezt a történtek ellenére is meg tudom adni.

A célom egy közösséget létrehozni, kerülve azokat a dolgokat, amik esetleg nem jók más hasonló közösségekben, és ráerősíteni azokra a dolgokra, amelyek jók.

Az, hogy valaki úgy beszéljen az alkoholizmusról, hogy nem ragadt meg Bill Wilson (AA) 1971-es halálakor, azt gondolom hiánytermék Magyarországon (az egész világon az egyébként.)

Az, hogy valaki minél többet beszéljen, vagy esetemben minél többet írjon egy olyan témában, amiről tabu beszélni, pedig nagyon nagyon kéne, az úgyszintén igencsak hiánytermék Magyarországon.

Márpedig, ha valamihez pedig értek, az az írás.

Ezért tulajdonképpen édesmindegy a blog szempontjából, hogy én iszom –e. Hiszen eddig is édesmindegy volt. Eddig sem a blog miatt voltam majdnem 1 évig józan, és ez után sem a blog miatt leszek józan, hanem mert élni szeretnék.

Szóval, ez a story lényege. Most már van bennem megint pár pohár bor, de asszem inkább lefekszem.

Irány az első nap felé!

(Normál esetben minden bejegyzésemet átnézem mielőtt kiteszem, de most ezt nem fogom megtenni. Ha helyesírási hibát találtok, vagy idióta mondatokat, nézzétek el nekem, most ez nem érdekel. )

 

A KOMMENTELÉSHEZ NEM KELL E-MAIL CIMET, ÉS NEVET MEGADNI. ELÉG HA BEPÖTYÖGÖD A KOMMENTET, ÉS ELKÜLDÖD!! A KÖNNYEBB KOMMUNIKÁCIÓ ÉRDEKÉBEN AZÉRT EGY NICKNEVET, BECENEVET, KERESZTNEVET MEGADHATSZ, HA SZERETNÉL 🙂

Megosztás: